Amikor a vezető nem kiég, hanem kiéget

Ki az a vezető, aki nem kiég, hanem másokat éget ki? Vannak olyan vezetői tulajdonságok, amitől mások jobban kiégnek?

Introvertált beállítottság, extrém szorgalom, visszajelzések hiánya, nagy munkaterhelés és még sorolhatnánk: a kiégés egyéni jellemzőiről és környezeti hátteréről rengeteget lehet olvasni, hiszen közkedvelt téma és amúgy is hajlamosak vagyunk néha már egy kis fáradtságot is kiégésnek titulálni. Kiváltképp, ha még osztozunk is a fenti tulajdonságokban vagy környezeti feltételekben. De mi van az érme másik oldalával. Ki az, aki nem kiég, hanem másokat éget ki? Vannak olyan emberek – különös tekintettel a vezetőkre – és tulajdonságok, akitől mások jobban kiégnek? Ki az, akire nem úgy reagálnak mások, hogy azonnal otthagyják vagy tesznek ellene, hanem a kiégés útjára lépnek?

Kiégtem tehát felmondok

A témát természetesen a Nagy Felmondási Hullám teszi aktuálissá, hiszen ennek lehetséges okait boncolgatva gyakran felmerül a vezetők szerepe és az önfelismerés ereje. Az elsőt talán kevésbé kell megindokolni, az utóbbit pedig magának a kiégésnek a természete adja: nem könnyű észrevenni és még nehezebb beismerni azoknak, akik valóban ebben vannak. A recept ezek után már egészen egyszerű: egyfelől a vírushelyzet adta izoláció még inkább kiélezte a kiégést – hiszen az egyik védőfaktor éppen a szociális kapcsolat lett volna, másfelől ugyanez a vírushelyzet minden valószínűség szerint még tovább fokozta a vezető egyébként is problémás tulajdonságait.

Na de kik azok?

Ha direkt úgy tesszük fel a kérdést, hogy milyen vezetői jellem vezet ahhoz, hogy valakinek a csapata kiég, akkor alighanem előkelő helyre kerül az egoizmus vagy az extrém kockázatvállalás. Ezeket kár is lenne tagadni, ahogy sok más rossz vezetői tulajdonságot is, hiszen a kutatások alapján valóban sokféle vezető okozhat kiégést a munkatársaiban – itt jön be a képletbe a kiégést elszenvedő egyéni profilja.

Ha azonban az általánosságokon túllépünk és nem akarunk a nárcizmus vagy manipuláció számlájára írni mindent, akkor érdekességként jöhet szembe, hogy a kiégés szempontjából a szkeptikus és/vagy önhatalmú vezetők a legveszélyesebbek. Azok, akik bizalmatlanok és mindig a rosszabbik eredményt valószínűsítik, illetve azok, akik passzív-agresszíven működnek és amikor A-t mondanak, szinte biztos, hogy B-t tesznek. Természetesen ettől még a nárcisztikus és manipulatív vezetők is közrejátszanak a felmondásokban, de ahhoz a hatásmechanizmushoz nem feltétlenül kell a kiégés.

De miért éppen ők?

A jelenség okainak megértéséhez megint a kiégés természetéhez kell fordulni. A kiégés ugyanis egy alattomos folyamat és egyszerre tartalmaz érzelmi kiüresedést, elszemélytelenedést és egyéni teljesítmény-csökkenés érzetet. Ezek egyike sem következik be egyik napról a másikra és különösen a teljesítmény-csökkenés saját (tehát nem mások által jelzett!) érzetéhez nem szokás látványosan eljutni. Elég, ha arra gondolunk, hogy ha mások szólják le a munkánkat, akkor biztos, hogy bekapcsolat a tagadás és így védjük magunkat.

Ugyanakkor a fenti értelemben definiált szkeptikus és/vagy önhatalmú vezetők pont, hogy nem adnak ilyen direkt visszajelzést: inkább csak folyamatosan nem hisznek abban, hogy valamit jól meg tudunk csinálni, vagy a végén mindig más várnak el, mint amit először mondtak. Ezek az üzenetek hosszú távon és lassan szivárognak át az énvédő mechanizmusokon. Nem szépek, de nem is durvák, viszont alattomosak és megállás nélkül jönnek egy-egy odamondott megjegyzésben vagy pillantás képében.

Mit tegyünk?

Mint minden más testi, lelki vagy szellemi „problémát”, úgy a kiégést is egyszerűbb megelőzni, mint orvosolni. Éppen ezért érdemes minél előbb górcső alá venni a vezetőnket és megnézni, hogy miként is működik. Ha tudjuk, hogy milyen jelek iránt kutatunk, akkor már nem nehéz őket észrevenni. Sok vezető domináns vagy rideg, vannak, akiket nehéz követni, vannak, akik állandóan szerepelnek és olyanok is, akik mindent maguk csinálnak meg.

Most azonban vagy azt kell keresni, aki mindig a rosszat feltételez, nem hisz az emberekben, kétkedik mások készségeiben vagy azt, aki látszólag mindig igent mond, de aztán mást csinál és jellemzően átírja a megállapodásokat. Ha ezeket tapasztaljuk akkor mindenképpen érdemes felütni a kiégés nagykönyvét és sürgősen rádolgozni az egyéb környezeti védőfaktorokra, vagy összeszedni a bátorságunkat és ezekről a viselkedésekről egy asszertív visszajelzést közölni a vezetőnk felé.

Az elmúlt években elterjedt az a megfogalmazás, hogy valójában nem is a tehetségekért (és megtartásukért) folyik a harc a piacon, hanem maguk a tehetségek ellen. Erős és provokatív mondás, de a kilépési számok, vagy az elkötelezettségi indexek eredményei alapján sajnos van benne bőven igazság. Csatlakozzatok hozzánk a következő webinárunkon, ahol tovább boncolgatjuk a Nagy Felmondási Hullám okait, ezúttal a vezetők szerepét megvizsgálva.

nárcisztikus vezetőknárcizmusVezetői hibák
Előző bejegyzés
A nárcisztikus vezetők 4 + 4 ismertetőjegye
Következő bejegyzés
Miért válnak vezetővé a nárcisztikus személyek?

A cikk szerzője

További cikkeink